Hétfőn kezdődnek a koalíciós előkészületek Finnországban

MTI

A finn kormányfő hétfőn kezdi meg az új koalíciós kormány létrehozásának előkészületeit, amelyben várhatóan részt vesznek a konzervatívok is, akik jelentősen előretörtek az előző napi parlamenti választásokon.

Matti Vanhanen, akinek a Centrumpártja 51 képviselői helyet kap a 200 fős parlamentben, várhatóan kemény koalíciós tárgyalásokra számíthat, miután pártja mindössze egy mandátummal szerzett többet, mint az ellenzéki konzervatív Nemzeti Koalíciós Párt. Az új kormánykoalíció számára az első erőpróba a következő hónapokban az országos bértárgyalás lesz, de döntenie kell az elnöki hatáskörök korlátozásáról, valamint az el nem kötelezett skandináv ország jövőbeli biztonságpolitikájáról.

A parlamenti pártok március 29-én jelentik be, ki vezeti hivatalosan a koalíciós tárgyalásokat, az új kormány várhatóan április közepére alakul meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32