Kiábrándult a palesztin egységkormányból az ENSZ-főtitkár

MTI

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerint kiábrándítóak az új palesztin egységkormány első megnyilatkozásai, amelyekben szerepel, hogy "a palesztin népnek törvényes joga van az ellenállás minden formájához". "A nemzeti egységkormányról érkező első információk kissé kiábrándítónak tűnnek" - jelentette ki a főtitkár az Amerika Hangja rádióban helyi idő szerint vasárnap este elhangzott interjújában.

Az Egyesült Államok, az ENSZ, az Európai Unió és Oroszország alkotta közel-keleti kvartett a közelmúltban ismét leszögezte, hogy az új palesztin kormánynak el kell ismernie Izraelt, el kell fogadnia a már megkötött izraeli-palesztin megállapodásokat, és le kell mondania az erőszak alkalmazásáról, ha ki akar törni abból az elszigeteltségből, amelybe a radikális Hamász mozgalom vezette palesztin kormány egy évvel ezelőtti hivatalba lépésekor kényszerültek a palesztinok.

Az új Hamász-Fatah-kormány "nem mondta ki egyértelműen, hogy tiszteletben tartja ezt a három alapelvet" - mondta Ban. A palesztin egységkormány szombaton tette le az esküt. Programja szerint - a Hamász álláspontjának megfelelően - nem ismeri el Izraelt, és nem mond le az erőszak alkalmazásáról, elfogadja viszont a korábbi izraeli-palesztin megállapodásokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32