A szunnita iszlám legfőbb vallási méltósága, a kairói Al-Azhar egyetem és mecset nagysejkje későbbre halasztotta a katolikus egyház fejével tervezett találkozóját, jelentette hétfőn a Kathpress hírügynökség a kairói egyetem közlésére hivatkozva. "Mohamed Szajed Tantavi és XVI. Benedek megbeszélésére feltehetőleg májusban kerül majd sor" - állt a kairói üzenetben.
A halasztás okáról több változat is hallható. Kairóból olyan hírek érkeztek, amelyek szerint a muzulmánok körében változatlanul hangot kapnak bírálatok a tervezett találkozóval kapcsolatban. A bírálók főként XVI. Benedek pápa tavaly szeptemberi, Regensburgban mondott beszédére hivatkoznak. Abban a katolikus egyházfő - egy középkori bizánci császár szavait idézve - meglehetősen negatív hangon szólt Mohamed prófétáról és az iszlám vallásról. Federico Lombardi, a Vatikán szóvivője viszont ezzel szemben azt állította, hogy a találkozó időpontjának elhalasztását Tantavi sejk zsúfolt előjegyzési naptára tette szükségessé.
A találkozóra XVI. Benedek tett javaslatot, amikor az év elején meghívta a szunnita iszlám legnagyobb tekintélyű vallási vezetőjét. A felkérés értelmében a szunnita vallási méltóság egy jelentős katolikus egyetemen tarthatna előadást, amellyel mintegy válaszolna a pápa tavaly őszi, vitatott beszédére. A nagysejk februárban tudatta, hogy elfogadja a meghívást.
- Balatonfűzfő, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 35,5 M Ft
Rovataink a Facebookon