Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter hétfő reggeli televíziós nyilatkozataiban védte az iraki háború ügyét, ugyanakkor elismerte, hogy az Egyesült Államok túl kevés katonát küldött az arab országba a lázongások letörésére. Az iraki invázió elindításának negyedik évfordulóján nyilatkozó Rice határozottan kiállt amellett, hogy az Irak ellen indított fegyveres akcióra szükség volt. Úgy fogalmazott ugyanakkor, hogy a Bush-kormány minden bizonnyal tévedett, amikor túl kis létszámú csapatot küldött a rend helyreállítására Szaddám Huszein hatalmának megdöntése után.
A több mint 3200 amerikai katona halálát követelő, négy éve folyó harcok kapcsán a külügyminiszter türelemre intett, mint mondta, meggyőződése, hogy Irak jó úton halad a demokrácia felé. A külügyminiszter azt mondta, hogy az iraki csapatokat jelenleg vezető David Petraeus tábornok taktikája, amely a felkelés teljes elfojtására irányul, a leghelyesebb stratégia. Joseph Biden demokrata szenátor, külügyi bizottsági elnök a CBS televízióban viszont úgy nyilatkozott: a jelenlegi stratégia hibás, ehelyett teret, lélegzetet kellene adni a szunnita, síita és kurd népcsoportoknak, szét kellene őket választani, hasonlóképpen ahhoz, ahogy az Egyesült Államok annak idején Boszniában eljárt.
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 160 m2 Szobák 1+4 db Vételár 138 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Szegedi út 53.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon