A nemzetközileg elismert, független gazdasági szakembernek számító Fajjád a ciszjordániai Rámalláhban fogadta Jacob Walles jeruzsálemi amerikai főkonzult. Marc Otte EU-különmegbízott ugyanitt tárgyalt Ziád Abu Amr palesztin külügyminiszterrel - közölte Brüsszelben Javier Solanának, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője részletek ismertetése nélkül. A nap folyamán a svájci külügyminisztérium is érintkezésbe lépett a palesztin kormánnyal: Micheline Calmy-Rey külügyminiszter levélben gratulált palesztin kollégájának az egységkormány megalakulásához. A svájci külügyi szóvivő tájékoztatása szerint Bern tudatta: kész együttműködni az új palesztin kabinettel, feltéve, hogy annak tevékenysége a párbeszéden és békés eszközökön nyugszik majd. Svájc évente bő hatmillió eurónyi összeggel támogat a palesztin területeken működő humanitárius szervezeteket és ugyanennyit áldoz fejlesztési programokra.
A keddi megbeszélés volt az első kapcsolatfelvétel valamely amerikai, illetve európai tisztségviselő és a palesztin egységkormány egyik minisztere között. A múlt szombaton megalakult új kabinetben Iszmáil Haníje miniszterelnök radikális iszlamista Hamász mozgalma mellett a rivális, Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette világi Fatah mozgalom képviselői is jelen vannak.
Izrael azért akarja nemzetközi bojkott alatt tartani az új palesztin kormányt, mert az a nemzetközi közösség követeléseivel dacolva nem mondott le az erőszak alkalmazásáról és nem ismerte el Izrael állam jogát a létezésre.
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
Rovataink a Facebookon