Szeréna, Roxána
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Tőkés nem bízik RMDSZ-es jelöltségében

MTI
2007.03.21. 22:14

Tőkés László már csak elvi esélyt lát arra, hogy felkerüljön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti listájára; a királyhágómelléki református püspök erről szerdán beszélt az MTI-nek.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, civil szervezetek és jómagam is hónapok óta azon fáradoztunk, hogy létrejöjjön az összefogás. Erre közvetve Sólyom László köztársasági elnök is felszólította az erdélyieket, legutóbb pedig Toró T. Tibor parlamenti képviselő és Sógor Csaba szenátor kérte az RMDSZ-t a listák egyesítésére, a szövetség azonban hajthatatlan maradt - mondta Tőkés László Pécsett, az Összefogás Pécsért Egyesület Ima Európáért és a nemzetért című estjét megelőzően.

Magyarázata szerint az, hogy az RMDSZ a román kormány tagja, "nagymértékben beszűkíti a politikai mozgásterét. Más szóval megtiltják neki, hogy felvegyenek mást is a listára". Az RMDSZ február 19-én változatlan formában fogadta el a közelgő európai parlamenti választások jelöltjeinek listáját, amire nem került fel Tőkés László. A református püspök korábban bejelentette: függetlenként maga is indul a választásokon, az RMDSZ vezetőit vádolva azzal, hogy nem akartak vele megegyezni.

Miután az erdélyi magyarság közös listája nem jött létre, hat, RMDSZ-en kívüli szervezet felkérte a püspököt, vállalja a megméretést. A Tőkés László indulásához szükséges aláírásokat március 14-én leadták a bukaresti országos választási irodában.