Folytatódtak a harcok Mogadishuban

Csütörtökön is folytatódtak a szomáliai fővárosban az előző nap kitört heves összecsapások a kormányerők és az iszlamisták között. A harcok kiterjedtek a Mogadishutól északra fekvő, eddig viszonylag nyugodt vidékre is.

Szemtanúk szerint mindkét fél a rendelkezésére álló összes fegyvert beveti, beleértve a légvédelmet és a nehéztüzérséget is, és a kormánnyal szövetséges etióp harckocsikat láttak bevetésre indulni. Az áldozatok számáról egyelőre nincs adat. Előző nap mintegy húszan vesztették életüket, és százan megsebesültek. Harcokat jelentettek a fővárostól délre is.

A helyi rádió szerint a kormányerők megpróbálják teljes ellenőrzésük alá vonni Mogadishut, ahonnan tavaly decemberben kiűzték ugyan az iszlamistákat, de azok újabb és újabb rajtaütéseket hajtanak végre, s betörnek a fővárosba.

A rádió arról is beszámolt, hogy összecsapások törtek ki Adado városban, amely mintegy 500 kilométerre északra fekszik Mogadishutól. Veszteségadatokat a rádió nem közölt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31