"Tárgyaltunk arról, hogy a szokásos kelet-nyugati irányú európai közlekedési folyosók helyett Lengyelország nyisson észak-dél irányban. Ígéretet kaptam arra, hogy két közlekedési útvonal is fog épülni a Balti-tengertől az Adriáig, ennek konkretizálása már a kormányokra tartozik" - jelentette ki a köztársasági elnök. Hozzátette: a Via Baltica névvel illetett út Helsinkitől a balti államokon át keresztül jönne le Varsóig, és a magyar cél az, hogy ott ne forduljon Berlin felé, hanem jöjjön le Magyarországon át egészen az Adriáig.
Sólyom méltányosabb befolyás-elosztást kért Kaczynskitól
A köztársasági elnök szerint az európai alkotmányszerződés kapcsán kompromisszumra lehet jutni Lengyelországgal a szavazati arányok egy másfajta elosztásáról, amellyel a kisebb tagállamok is meg tudnak őrizni bizonyos befolyást; erről Sólyom László beszélt magyar újságíróknak nyilatkozva pénteken Varsóban. A lengyel fél az európai alkotmány ügyében is konkrétabb egyeztetést tart szükségesnek a visegrádi országok között, hiszen a V4 eddig kimerült ösztöndíjadásban, kulturális projektek támogatásában és rituális elnöki találkozókban, ezt kormányszinten kellene egészen konkrét gazdasági, kulturális és politikai témákra átfordítani - fogalmazott a hivatalos lengyelországi látogatáson tartózkodó Sólyom László. A magyar államfő kiemelte: lengyel partnere, Lech Kaczynski nem veti el az európai alkotmányszerződést, hanem tárgyalásokat javasol a dokumentumot már ratifikált 18 tagállammal arról, milyen módosításokat lehetne végrehajtani.
Sólyom emlékeztetett arra, hogy a pillanatnyi helyzet szerint nincs sok kilátás arra, hogy a lengyel parlament megszavazza az európai alkotmányszerződést.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32