Lemondott a cseh országos rendőrfőkapitány

MTI

Benyújtotta lemondását Vladislav Husák, Csehország rendőrfőkapitánya, miután azzal vádolták meg, hogy tavaly közéleti pozíciójával visszaélve bizalmas információkat játszott át alvilági személyeknek. Husák pénteken délután Prágában rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be lemondását, de tagadta a vádakat, s azt állította, hogy nem sértett meg semmiféle törvényt.

"Kizárólag azért mondok le, mert az ellenem irányuló sajtókampány már nemcsak a személyemet sérti, hanem az egész rendőrségnek is kárt okoz" - szögezte le Husak. Hangsúlyozta, hogy kemény médiakampány folyik ellene, a vádak megalapozatlanok, mert jelenleg semmiféle büntetőeljárás nem folyik ellene.

"Nincs semmiféle információm, amely azt bizonyítaná, hogy a rendőrparancsnok bármikor, bárhol megsértette volna a törvényt" - mondta újságíróknak Ivan Langer belügyminiszter. Azt viszont nem indokolta meg, hogy akkor miért fogadta el Husák lemondását.

Bár Langer a sajtóértekezleten dicsérte a távozó országos rendőrfőkapitány munkáját, a cseh média egy része úgy véli, hogy Husák lemondása mögött valójában Husák-Langer személyi ellentétek állnak. Husákot ugyanis még a volt szociáldemokrata belügyminiszter nevezte ki tisztségébe, s Langer korábban élesen támadta és bírálta a rendőrség munkáját. A távozó cseh rendőrfőkapitány utódjáról egyelőre nincs döntés.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31