Rice aggódik az egyiptomi népszavazás miatt

MTI
Aggodalmát fejezte ki pénteken Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter amiatt, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a tervezettnél korábbra írta ki az alkotmánymódosításról tartandó népszavazást.

"Valóban aggódok emiatt" - mondta újságíróknak az amerikai külügyek irányítja, mielőtt elindult újabb közel-keleti körútjára, amelynek első állomásán, a dél-egyiptomi Asszuánban Hoszni Mubarak elnökkel találkozik.

Az ellenzék közölte, hogy bojkottálni fogja a népszavazást, amelyet hétfőn tartanak, egy héttel azután, hogy a parlament elfogadta az alaptörvény 34 pontos - antidemokratikusnak minősített - módosítását.

Rice reményét fejezte ki, hogy Egyiptom és Irak rövidesen a "demokratikus rendszerek mintaképei" lesznek az "új Közel-Keleten".

Az amerikai külügyminiszter nem zárta ki, hogy az Egyesült Államok egy napon saját megoldást javasol az izraeli-palesztin probléma megoldására, nevezetesen egy esetleges független palesztin állam határaira vonatkozóan. Rice egyben reményét fejezte ki, hogy az arab államok megtalálják a módját, hogy folytassák a 2002-ben tett békekezdeményezést. A II. Abdalláh szaúdi király - akkor még trónörökös - által 2002-ben Bejrútban ismertetett javaslat a kapcsolatok rendezését irányozza elő Izraellel az 1967-ben megszállt területek visszaadásáért cserébe.

Az amerikai külügyminiszter közel-keleti körútja az Arab Liga jövő heti csúcstalálkozója előtt kezdődött, amely várhatóan ismételten javasolja majd a 2002. évi béketervet.

Rice Asszuánban az egyiptomi elnökön kívül az úgynevezett arab kvartett - Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek - külügyminisztereivel is tárgyal. Közel-keleti körútja során a tervek szerint találkozik Ehud Olmert izraeli kormányfővel, Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és II. Abdalláh jordániai uralkodóval.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32