Mintegy ötszázan tüntettek szombaton a lengyel fővárosban az amerikai rakétavédelmi pajzs elemeinek tervezett telepítése, valamint az iraki és afganisztáni lengyel katonai szerepvállalás ellen.
Az iraki háború kezdetének negyedik évfordulójára időzített megmozduláson szocialista, anarchista, palesztin-párti és más aktivisták egyaránt részt vettek. Sokan a tüntetők közül úgy vélik, inkább fenyegetettséget, mint védelmet jelentene Lengyelország számára, ha az Egyesült Államok rakétabázist telepít oda.
A tüntetők elhaladtak az amerikai nagykövetség és az elnöki palota előtt is, utóbbira sárga játékkacsákat lőttek ki csúzlival. (Az elnök családnevének töve lengyelül kacsát jelent.)
"Nem a bázisokra", "Nem a háborúra" - kiabálták. Egyesek "terroristának" nevezték George Bush amerikai elnököt illetve Lech Kaczynski lengyel államfőt.
Az Egyesült Államok iráni vagy észak-koreai fenyegetés elhárításának szükségességével indokolja tervét, amelynek értelmében Lengyelországba elfogó rakétákat, Csehországba radarállomást telepítenének. Oroszország közvetlen fenyegetést lát az elképzelésben és hevesen tiltakozik ellene.
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 160 m2 Szobák 1+4 db Vételár 138 M Ft
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 46 m2 Szobák 1+1 db Vételár 31,5 M Ft
Rovataink a Facebookon