Tüntetés Varsóban a rakétavédelmi pajzs ellen

MTI
Mintegy ötszázan tüntettek szombaton a lengyel fővárosban az amerikai rakétavédelmi pajzs elemeinek tervezett telepítése, valamint az iraki és afganisztáni lengyel katonai szerepvállalás ellen. Az iraki háború kezdetének negyedik évfordulójára időzített megmozduláson szocialista, anarchista, palesztin-párti és más aktivisták egyaránt részt vettek. Sokan a tüntetők közül úgy vélik, inkább fenyegetettséget, mint védelmet jelentene Lengyelország számára, ha az Egyesült Államok rakétabázist telepít oda. A tüntetők elhaladtak az amerikai nagykövetség és az elnöki palota előtt is, utóbbira sárga játékkacsákat lőttek ki csúzlival. (Az elnök családnevének töve lengyelül kacsát jelent.) "Nem a bázisokra", "Nem a háborúra" - kiabálták. Egyesek "terroristának" nevezték George Bush amerikai elnököt illetve Lech Kaczynski lengyel államfőt. Az Egyesült Államok iráni vagy észak-koreai fenyegetés elhárításának szükségességével indokolja tervét, amelynek értelmében Lengyelországba elfogó rakétákat, Csehországba radarállomást telepítenének. Oroszország közvetlen fenyegetést lát az elképzelésben és hevesen tiltakozik ellene.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32