Lezsák szerint növekszik az országban az egészséges veszélytudat
Egyre nő az országban az egészséges veszélytudat, egyre többen érzik, hogy baj van, nagyon nagy baj - jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szombaton Debrecenben.
A lakiteleki nyilatkozat húsz esztendővel ezelőtti megfogalmazásának évfordulóján, a Csengey Dénes Vándoregyetem keretében rendezett fórumon a Nemzeti Fórum elnöke arról beszélt, hogy a lakiteleki nyilatkozat ma érvényesebb mint valaha.
A dokumentum ma is eligazít - tette hozzá, s felidézte, hogy húsz évvel ezelőtt sokféle múlt, különféle életút találkozott a lakiteleki sátorban, de egy dologban mindannyian azonos véleményen voltak, miszerint: "Kádárnak mennie kell".
Ma húsz esztendővel később az új többség egy dologban mindenképpen egyetért, miszerint: "Gyurcsánynak mennie kell" - tette hozzá.
Lezsák Sándor szerint rendkívüli állapot kezd kialakulni Magyarországon.
Ezért még tudatosabban, még határozottabban "szervezkednünk kell" - adta ki a jelszót a Nemzeti Fórum elnöke.
Für Lajos, az Antall-kormány egykori honvédelmi minisztere megítélése szerint szükség lehet egy újfajta nemzeti függetlenségi mozgalom elindítására is.
Ő is cselekvésre szólított fel, mert - ahogy fogalmazott - szemben azzal, amit "a dörmögő Kuncze Gábor mond", nem Orbán Viktor játszik a tűzzel, hanem ők, a hatalmon lévők játszanak a tűzzel, egy ország múltjával, jelenével, de legfőképpen a jövőjével.
Ne engedjük! - tette hozzá Für Lajos.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32