A kormányzó liberálisok győztek

MTI

A kormányzó liberálisok győztek a kanadai Québec tartományban tartott parlamenti választásokon a csaknem végleges kedd hajnali eredmények szerint, de elvesztették többségüket, hátrányukra egy több autonómiát követelő kis konzervatív párt tört előre, a harmadik helyre utasítva a szakadár ellenzéket.

A 48 éves Jean Charest miniszterelnök vezette Québeci Liberális Párt (PLQ) a 125 képviselői helyből 48-at szerzett meg, illetve tart afelé, szemben az eddig birtokolt 72-vel, a 36 éves Mario Dumont vezette Québeci Demokratikus Akció (ADQ) pedig 41-et, ezáltal az ellenzék vezető ereje lesz a tartományi parlamentben. Noha az ADQ több önállóságot követel a 7,5 millió lakosú, francia ajkúak lakta tartománynak, nem akarja kiszakadását az országból.

A 40 éves André Boisclair irányította Québeci Párt (PQ) a kampányban azt ígérte, hogy ha győz, akkor újabb népszavazást ír ki a tartomány függetlenségéről. A PQ 36 képviselői helyet szerzett meg a hétfői voksoláson, ami a legrosszabb szereplése 1973 óta, és ez politikai elemzők szerint azt is jelenti, hogy valószínűtlen a referendum megrendezése. A québeciek 20 százalékpontnyi különbséggel 1980-ban és egy százalékpontnyi különbséggel 1995-ben már kétszer is nemet mondtak a kiválásra.

Charest a szavazók súlyos ítéletének nevezte, hogy mind a liberálisok, mind a PQ támogatottsága visszaesett. "A québeciek továbbra is minket akarnak kormányon, de erős ellenzékkel" - mondta. A tartománynak utoljára 1978-ban volt kisebbségi kormánya.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32