Nyolc év börtön a vietnami papnak

MTI

Nyolc évi börtönre ítéltek kormányellenes tevékenység miatt pénteken Vietnamban egy máskéntgondolkodó katolikus papot, aki a tárgyaláson a kommunista párt vezetőit szidalmazta. A közép-vietnami Hue városi bírósága azzal vádolta a 60 éves Lyt, hogy kormányellenes dokumentumokat terjesztett, és külföldi szervezetek tagjaival tartott kapcsolatot, akik a demokrácia vietnami megteremtését sürgetik.

A hatóságok azt állították, a pap, akit korábban már hasonló tevékenység miatt bebörtönözték, összeesküvést szőtt arra, hogy az általa szervezett Vietnami Haladás Pártját demokráciát követelő külföldi szervezetekkel egyesítse. A tárgyaláson a pap azt kiabálta, hogy "Le a Vietnami Kommunista Párttal". Egy rendőr befogta a száját, és gyorsan eltávolította a teremből. Később visszahozták, de nem volt hajlandó válaszolni a neki feltett kérdésekre.

A bíróság további négy embert bűnrészességgel vádolva 18 hónaptól hat évig terjedő börtönnel sújtott.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32