Japán meghosszabbítja az Észak-Koreával szembeni szankciókat

MTI

Japán meghosszabbítja az Észak-Koreával szembeni kereskedelmi embargóját, mert nem érzékel tényleges előrelépést a sztálinista hatalom ügynökei által elrabolt japán állampolgárok ügyének megoldásában, jelentette pénteken a Jiji Press japán hírügynökség. Tokió azután vezetett be hathónapos kereskedelmi tilalmat Észak-Korea ellen, hogy Phenjan október 9-én kísérleti atomrobbantást hajtott végre.

A tilalom vonatkozik az észak-koreai halászati termékek behozatalának teljes leállítására is, pedig azok fontos bevételi forrásai Észak-Koreának. Tokió ezenkívül drasztikusan korlátozza az észak-koreai állampolgárok Japánba való beutazását.

Japán azért hosszabbította meg újabb hat hónappal ezeket az intézkedéseket, hogy őszinte választ kapjon Phenjantól az emberrablásokkal és az elraboltak sorsával kapcsolatban, jelentette egy meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva a hírügynökség. A döntés összhangban van Abe Sindzo japán kormányfő Phenjannal szembeni politikájával, hiszen ő elhatározta hogy hivatali ideje alatt minden lehetséges eszközzel megoldja az 1970-es-80-as években elrabolt 13 japán politikailag nagyon kényes ügyét. Észak-Korea az elraboltak közül 5-öt 2002-ben szabadon engedett, a többiekről azt állítja, hogy meghaltak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31