Az iráni ultraradikálisok ötlete a brit katonák elrablása?

MTI
Az iráni vezetés ultraradikális frakciója áll a brit katonák egy héttel ezelőtti elfogása mögött, és ez a tábor a lépéssel mindent egy lapra tesz fel - állítja a Le Vif-L'Express című belga hetilap pénteki számában.

A brit katonák elhurcolása időben egybeesik az iráni atomprogram körüli viták kiéleződésével. "Ahelyett, hogy megnyugtatná a külvilágot, vagy legalább valamiféle manőverezési lehetőséget adna magának, Teherán a jelek szerint inkább úgy tesz, mint a csapdába került állat: a rendszer kiereszti karmait - írja a belga lap. - Vagy hogy pontosabban fogalmazzunk: a teheráni rendszer legradikálisabb elemei."

A szerzők idéznek egy iráni forrást, eszerint a brit katonák ügyét közvetlenül az ultrakonzervatív elnökhöz, Mahmúd Ahmadinezsádhoz közel álló Forradalmi Gárda intézi, s a külügyminisztériumot távol tartják ettől a kérdéstől.

A lap felidézi, hogy az ultrák megszégyenítő eredményt értek el a befolyásos Szakértők Tanácsának tavaly decemberi megválasztásakor, ráadásul szerepüket egyre jobban vitatja a benzinadagolás kilátásba helyezett bevezetése, valamint az áremelések miatt romló helyzetű lakosság, és regionális szinten is elszigetelődtek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31