A külügyminiszterek egyetértettek abban is, hogy erősítik kapcsolataikat, illetve a párbeszédet a közelmúltban létrejött palesztin egységkormány mérsékelt tagjaival. Az erre vonatkozó állásfoglalás szerint konkrétan azokkal a miniszterekkel, akik nem a radikális iszlám Hamász mozgalomhoz tartoznak. A miniszterek utaltak arra is, hogy szándékukban áll a palesztin intézményeknek nyújtott, korábban - a Hamász kormányzása miatt - befagyasztott pénzügyi támogatás felújítása. Erre vonatkozóan azonban konkrét időpontot nem határoztak meg. Az EU egy évvel ezelőtt, a korábbi Hamász kormány megalakulásakor szüntette be a Palesztin Hatóságnak nyújtott pénzügyi támogatást, s csak a palesztin lakosság humanitárius megsegítésében közreműködött.
Az EU támogatja a közel-keleti béketervet
Támogatják az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei az Arab Liga legutóbbi, rijádi tanácskozásán elfogadott béketervet. A németországi Brémában tartott, szombaton véget ért kétnapos találkozón úgy ítélték meg, hogy az esélyt jelent a közel-keleti békefolyamat előmozdítására. A szaúd-arábiai javaslatra született béketerv hangoztatta, hogy az arab országok készek elismerni Izraelt, illetve normalizálni vele kapcsolataikat. Cserébe követelték ugyanakkor Izrael kivonulását az 1967-ben megszállt arab területekről, a független palesztin állam létrehozását a Gázai övezet és Ciszjordánia területén, illetve a palesztin menekültek helyzetének igazságos rendezését.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32