Mátyás
-6 °C
1 °C

Ezentúl nem hallgat Iránra a legnagyobb iraki síita párt

MTI
2007.05.11. 20:16
Átalakulóban van Irak legnagyobb síita pártja, amely nagyobb függetlenséget szeretne a felekezet iráni központjától, programját pedig a belpolitikai helyzet változásaihoz akarja igazítani.

Az Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsa (SCIRI), amely a parlamenti helyek negyedének birtokában van, "jelentős döntéseket" hozott pénteken befejeződött konferenciáján - mondták el résztvevők. A változtatásokról szombaton adnak ki hivatalos közleményt.

A résztvevők szerint az egyik legfontosabb újdonság az lesz, hogy a párt ezután inkább az iraki síiták elismert szellemi és vallási vezetőjének, Ali asz-Szisztáni ajatollahnak az útmutatásaira hallgatnak majd, és nem a síiták Iránban működő központjára, amelyet Ali Hamenei ajatollah irányít. "A lépés több lesz, mint a párt egyszerű irakizálása" - mondta egy illetékes.

A SCIRI megváltoztatja a nevét, és olyan fogalmakat vesz fel politikai platformjára, mint a demokrácia és a választások, mert ezek tükrözik az iraki társadalomban kialakuló új helyzetet - mondták el a konferencia résztvevői.