Móric
14 °C
17 °C

A habzó Rábáról egyeztettek a tárcavezetők

MTI
2007.05.16. 21:16

A magyar környezetvédelmi és vízügyi miniszter osztrák kollégájával, a mezőgazdasági, erdészeti, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszterrel szerda esti bécsi nem hivatalos találkozójukon tárgyalt a Rába habzásáról. Fodor Gábor és Josef Pröll a legmagasabb, minisztériumi szintű közös magyar-osztrák akciócsoport felállításában állapodott meg.

Mint a két miniszter a találkozó után tartott közös sajtótájékoztatóján elmondta, a 12 tagú akciócsoport fele-fele arányban magyar és osztrák szakértőkből fog állni, tagjait jövő hét szerdáig megnevezik, és a testület az egyértelmű politikai megoldást tartalmazó javaslatait szeptember végéig elkészíti. Mindkét fél kinyilvánította azt a szándékát, hogy a problémára mihamarabb megoldást találjanak, ezért döntöttek az akciócsoport létrehozása mellett.

Az akciócsoport első ülését a tervek szerint még májusban megtartja, mégpedig a helyszínen. A végső megoldási javaslatnak szeptemberig kell elkészülnie, és ebben természetesen felhasználják a már eddig is létező elképzeléseket, így a bécsi Műszaki Egyetem által kidolgozott megoldási javaslatot is.

A magyar miniszter elmondta, hogy a sikeres szerdai tárgyalás révén remény nyílt a probléma kétoldalú megoldására, és így nem kell az Európai Unióhoz fordulni, amiben ő személyesen - hangsúlyozta - mindig is bízott. Josef Pröll örömét fejezte ki afelett, hogy sikerült elmozdulni a politikai érzelmektől a szakmai megoldás irányában. Hangsúlyozta, hogy Ausztria a Rába habzásának problémáját nagyon komolyan veszi, és igyekszik rá megfelelő megoldást találni.