Aladár, Álmos
-1 °C
3 °C

Lövöldözés volt egy palesztin menekülttábornál

MTI
2007.05.20. 08:22
Tűzpárbaj tört ki vasárnap kora reggel Libanon északi részén egy palesztin menekülttáborban palesztin szélsőségesek és libanoni katonák között. Libanoni biztonsági források szerint az összecsapásnak halálos áldozatai is vannak. Az al-Kaidával kapcsolatba hozható Fatah al-Iszlám palesztin szervezet fegyveresei szemtanúk elmondása szerint elfoglalták a libanoni katonák őrposztját a földközi-tengeri ország második legnépesebb városa, Tripoli közelében lévő Nahr el-Barid menekülttábor bejáratánál, megkaparintva a hadsereg néhány járművét.

A libanoni katonaságnál erre erősítést vezényeltek a 30 ezres táborhoz, s ekkor tört ki lövöldözés. Libanoni biztonsági illetékesek közlése szerint az összecsapásban legalább három libanoni katona életét vesztette. Az LBC libanoni televízió jelentése szerint három fegyveres is meghalt a tűzpárbajban. Egy palesztin forrás szerint a Fatah al-Iszlám fellegvárának számító táborban legalább tizenöt palesztin megsebesült a tábor körül vívott tűzpárbaj következtében. A biztonsági illetékesek szerint a Fatah al-Iszlám fegyveresei az észak-libanoni Kura körzetében is rátámadtak egy katonai járőrre, az összecsapásban négy katona meghalt.

A biztonsági erők magában Tripoliban is összecsaptak fegyveresekkel, amikor egy bankrablás gyanúsítottjait próbálták meg elfogni. A biztonsági erők több tagja megsebesült. A Fatah al-Iszlám, amelyet tavaly alakítottak meg a Szíria-párti Fatah Felkelés nevű szervezetből kivált fegyveresek, több közleményt jelentetett meg olyan honlapokon, amelyeket az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat is használ.