Vilmos
10 °C
22 °C

Jelentős cseh-tüntetés az amerikai radarállomás ellen

MTI
2007.05.26. 21:36
Több ezer ember tüntetett szombaton délután Prágában a Csehországba tervezett amerikai radarállomás ellen.

A Vencel téren megtartott rendezvény szónokai bírálták a Mirek Topolánek vezette jobbközép kormányt amiatt, hogy tárgyalásokat kezdett Washingtonnal egy Csehországban felépítendő radarállomásról, amely az amerikai légvédelmi pajzs része lenne.

"A kormánynak nincs joga olyasmiről tárgyalni, amire nem kapott felhatalmazást" - jelentette ki az egyik szónok a tüntetésen. Elmondta: a radarállomás elleni tiltakozó petíciót szombatig több mint 110 ezer ember írta alá.

"Nem kérünk az amerikaiak politikájából, amelynek célja az fegyvergyártók nyereségének növelése" - hangsúlyozta egy másik szónok.

A radarellenes tüntetésen a koalíciós Zöldek Pártjának egyik szárnya is részt vett. A zöldek a kormányban megszavazták a tárgyalások megindítását a radarállomásról. "A párt meg van osztva ebben a kérdésben" - nyilatkozta újságíróknak Matej Stropnicky, a zöldek alelnöke.

A tervek szerint az amerikai radarállomás a Prágától mintegy 60 kilométerre délnyugatra elterülő Brdy katonai kiképző körzetben épülne fel. A környék lakossága ellenzi a radarállomást, s a régióból több autóbusznyi ember érkezett a tüntetésre. "Ha olyan nagyon akarja a kormány a radarállomást, akkor építse fel Prágában a Vencel téren. Mi nem kérünk belőle" - mondta újságíróknak az egyik ottani lakos.

A résztvevők szerint az amerikai radarállomásról országos népszavazáson kellene dönteni. Topolánek miniszterelnök azonban elutasítja a népszavazást.

Washington januárban kereste meg Prágát, hogy kezdjenek tárgyalásokat egy Csehországba telepítendő amerikai radarállomásról. A tárgyalások várhatóan az év végéig eltartanak, s a döntésre csak a jövő év elején kerül sor.

A legutóbbi felmérések szerint az amerikai radarállomás felépítését csak a csehek 26 százaléka támogatja, míg 70 százaléka elutasítja.