Náci megjegyzés miatt vizsgálat egy német bíró ellen

Vizsgálat indult Németországban egy bíró ellen, aki náci kicsengésű megjegyzést tett egy polgári per során. A keresetet török szülők indították a mainzi kórház orvosai ellen, akik szerintük a legkisebb gyermekük születésekor hibát követtek el. A kisfiú azóta sem tudja teljes mértékben mozgatni a vállízületét.

A perben a tárgyalást vezető bíró, akinek a nevét nem közölték, megkérdezte a felperesek ügyvédjét, mennyire korlátozott a kisfiú karmozgása. Az ügyvéd válaszul fölemelte kinyújtott karját, amely csak bizonyos magasságig emelkedett. Ezt nyugtázva a bíró - a náci karlendítésre utalva - így szólt: "1933-ban ennyi is elég lett volna."

Willi Kestel, a mainzi tartományi bíróság elnöke szerint a fenti kijelentés nem minősül rasszista megjegyzésnek. A hatóság azonban vizsgálja, vajon járhat-e a kijelentés következménnyel a bíró számára, aki továbbra is hivatalában van. Mint hírlik, utólag sajnálkozását fejezte ki szavai miatt. Kestel szerint az illető "semmi esetre sem áll közel a szélsőjobbhoz".

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32