Elfogták a libanoni katonák a Fatah harcosait

Kitörést kíséreltek meg a Fatah al-Iszlám szélsőséges palesztin szervezet harcosai a Libanon északi részén lévő Nahr el-Báred palesztin menekülttáborból - közölte vasárnap reggel a libanoni hadsereg szóvivője.

A szóvivő szerint egyiküknek sem sikerült elmenekülnie, többségüket foglyul ejtették, sokan közülük megsebesültek.

A kitörési kísérletre azután került sor, hogy a libanoni katonák a Fatah al-Iszlám mintegy 60 harcosának utolsó állásaihoz közeledtek. Közben a szervezet másik csoportja kívülről támadta meg vasárnap hajnalban az ostromgyűrűt. Az összecsapásokban 20 iszlamista harcost öltek meg, de két katona is elesett.

A tábor 31 ezer civil lakosa a harcok kitörése után fokozatosan elhagyta Nahr el-Báredet. Utoljára az iszlamista harcosok asszonyait és gyermekeit evakuálták augusztus 24-én.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32