Kivonultak a britek Bászrából

MTI

Hétfőre gyakorlatilag megszűnt a brit katonai jelenlét a legnagyobb dél-iraki város, Bászra belterületén, ahonnan egyetlen összehangolt művelettel félezer brit katonát vontak ki az éjszaka folyamán. Londoni sajtókommentárok szerint ez az utolsó lépés a teljes brit csapatkivonás előtt.

Az egységet a dél-iraki nagyváros egykori elnöki palotájából vezényelték át a városon kívüli helyi repülőtérre, ahol már eddig is ötezer brit katona állomásozott. Ezzel - a 2003-as invázió óta először - immár egyetlen iraki település belterületén sem tartózkodnak folyamatos jelleggel brit katonák.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32