A szír légvédelem izraeli gépeket lőtt

Szíria hírügynöksége, a SANA közölte a hírt, miszerint csütörtökön az ország légvédelme tüzet nyitott öt izraeli jelzésű vadászrepülőre, számol be a BBC. Az akció nem okozott kárt sem emberi életben, sem anyagiakban. A szír védelmi minisztérium közlése szerint az izraeli repülőgépek az ország déli részébe hatoltak be, és Daaraa városka térségében kerültek légvédelmi tűzbe. Izrael közölte, kivizsgálják az ügyet.

Az izraeli hadsereg cáfolta a hírt. "Az eset nem történt meg" - idézett az izraeli rádió egy név nélkül egy katonai szóvivőt.

A két ország viszonya régóta feszült. Az 1967-es háború óta nem is született békemegállapodás köztük, így hivatalosan még hadban állnak egymással. Mindkét állam vezetői havonta közlik, hogy nem akarnak háborút, maximum a másik fél fegyverkezése okozhat konfliktust.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32