Az egykori iráni elnök várja az amerikai támadást

MTI

Az Iráni Iszlám Köztársaság első elnöke meg van győződve arról, hogy az Egyesült Államok katonai csapást hajt végre Irán ellen. A párizsi száműzetésben élő Abul-Haszan Baniszadr a Profil című osztrák hírmagazinnak adott interjúban közölte: tudomása szerint az amerikaiak aprólékosan kidolgozták a légi támadás összes mozzanatát. "Az amerikai hadsereg készen áll... Az Irán elleni háború teljességgel valószerű" - mondta.

Úgy vélekedett, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök szintén a kemény vonal mellett határozta el magát, ha más eszközökkel nem lehet Teheránt eltéríteni attól a szándékától, hogy atomfegyvert fejlesszen ki. Sarkozy szemmel láthatóan az amerikai álláspont felé hajlik, amikor a kérdés úgy vetődik fel: bomba vagy bombázás - magyarázta a volt iráni elnök, aki szerinte hiba azt remélni, hogy katonai fenyegetéssel meg lehet gyengíteni a mollák uralmát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32