A nacionalisták győztek a marokkói választáson

Független Hírügynökség

Némi meglepetésre a nacionalista Isztikal Párt szerezte a legtöbb mandátumot a marokkói parlamenti választásokon. A pénteki szavazás hivatalos végeredményét hétfőn tették közzé. A választások előtt szinte minden elemző azt várta, hogy az iszlámista Igazság és Fejlődés Pártja győz majd. A hivatalos végeredmény szerint azonban az IFP 46 képviselői hellyel csak második lett az 52 mandátumot szerző Isztikal mögött.

A 325 tagú marokkói parlamentbe összesen 19 párt képviselői és 5 független jelölt jutott be. Tizenegy pártnak kevesebb mint 10 képviselője van csak. A nagyobb pártok közül eddig csak az Isztikal és a 38 mandátumot szerző Szocialista Népi Erők Uniója jelezte, hogy továbbra is koalícióban marad. Mindez persze távolról sem elég a többséghez, úgyhogy a következő napokban élénk tárgyalások várhatóak a különféle pártok között.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31