Németországban elfogták a rabbit megkéselő afgámt

MTI

Egy frankfurti rabbi megkéselésének gyanújával őrizetbe vettek Németországban egy 22 éves, afgán származású férfit - jelentette be pénteken az illetékes ügyészség.

A csütörtökön este elfogott személy a kihallgatáson beismerte tettét. A hatóság emberölési kísérlet és súlyos testi sértés miatt eljárást indítottak ellene. A rendőrség szerint az afgán szülőktől származó, de már Frankfurtban született férfi az utcán összetalálkozva szóváltásba keveredett a rabbival. Ennek során antiszemita kijelentéssel sértegette, majd a vita tettlegességgé fajult. A fiatalember kést rántott, és hasba szúrta Zalman Gurevitch rabbit, akit azóta kórházban ápolnak.

A támadás megdöbbenést és elítélést váltott ki a helyi politikusokból és zsidó szervezetekből. Az ügyészség közölte, hogy egy internetes csevegőfórum révén jutottak a gyanúsított nyomára., akinek a kézrkerítéséért a frankfurti ügyészség a múlt héten 4000 euró jutalmat tűzött ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32