A rendőrségi szolgálatról szóló törvény megváltoztatását követelte több ezer cseh rendőr és belügyminisztériumi alkalmazott szombaton délután Prágában az Óvárosi téren megtartott tüntetésen. A sípokkal és plakátokkal felszerelt tiltakozók mindenekelőtt azt kifogásolják, hogy a január 1-jétől érvényben lévő törvény szerint az első 150 túlórát ingyen kell leszolgálniuk. Ugyancsak nem értenek egyet a vasár- és ünnepnapi szolgálatok, ügyeletek anyagi térítésének új módjával sem, amely szerintük nagyon kedvezőtlen az alkalmazottak számára. A tiltakozó akció legfőbb szervezője, az USB rendőri szakszervezet szerint az új szolgálati törvény több esetben a rendőrök és a belügyi alkalmazottak jogait is megsérti, ezért haladéktalanul módosításra szorul.
A rendőri szakszervezeti szövetségek csúcsvezetése azonban nem támogatta a szombati tiltakozást, amelyhez a tűzoltók és a fegyőrök szakszervezeteinek a képviselői is csatlakoztak. Az USB azt állítja, hogy az új törvény alapján csökkent a rendőrök reálbére, és ez az oka annak, hogy ebben az évben csaknem 6-7 ezer rendőr hagyta ott a testületet. Ivan Langer belügyminiszter viszont a héten úgy nyilatkozott, a szakszervezetek állítása nem igaz, a minisztérium kimutatása szerint a rendőrök 94 százalékának az új törvény alapján emelkedett a bére.