A tálibok feltételeket szabnak az afgán kormánynak

Független Hírügynökség

A tálibok csak akkor hajlandóak tárgyalni az afgán vezetéssel, ha az országból kivonják a több tízezer ott állomásozó külföldi katonát, közölte a szélsőséges szervezet szóvivője hétfőn. Juszuf Ahmadi egy hete még azt jelentette be, készek a megbeszélésre Hamid Karzai elnökkel.

Az afgán államfő szeptember 9-én tárgyalásokat ajánlott a lázadó táliboknak, hogy lezárják az ellenségeskedést. Akkor Juszuf Ahmadi azt mondta az AFP hírügynökségnek, hogy a nemzeti érdekekért készen állunk a tárgyalásokra az afgán kormánnyal. Kijelentését most annyival módosította, hogy csak akkor tárgyalnak, ha kivonják a katonákat az országból. A szóvivő szerint Karzai elnöknek nincs akkora befolyása és hatalma, hogy ezt elérje a szövetségeseknél.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32