Lemondott az orosz védelmi miniszter

MTI

Az új kormányfőhöz fűződő családi kapcsolatára hivatkozva kedden lemondott Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter. A hivatalába múlt pénteken beiktatott Viktor Zubkov miniszterelnök - aki apósa az eddigi védelmi miniszternek - jelentette be Szergyukov távozását, Vlagyimir Putyin elnökkel folytatott kedd esti megbeszélését követően. Mint mondta, vejével már azután megállapodtak távozásáról, hogy őt magát Putyin elnök a miniszterelnöki posztra jelölte.

Zubkov arról is beszámolt a sajtónak, hogy átnyújtotta Putyinnak az új kormány összetételére vonatkozó javaslatát. MInt mondta, a törvényeknek megfelelően pénteken megalakulhat az új kabinet. A várakozások szerint még legalább két tárca élén lesz váltás: a baloldali képviselők és a választók körében népszerűtlen German Gref gazdasági miniszter és Mihail Zurabov egészségügyi miniszter távozására számítanak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32