Teljes mértékben törvényes volt a 2006 áprilisában tartott szenátusi választás Olaszországban, közölte kedden Domenico Nania, a választási bizottság elnöke. A testület azután jutott erre a következtetésre, hogy az ellenzéki tiltakozások nyomán ismételten összeszámolta a szenátorokra leadott szavazatokat.
A szenátus illetékes bizottsága tavaly decemberben határozott úgy, hogy a húsz olasz régióból hétben újra kell számolni az összes érvénytelen és üresen leadott szavazólapot. A Silvio Berlusconi vezette ellenzék, amely a hivatalos eredmények szerint 24 ezer vokssal veszítette le a parlamenti választásokat, hónapokon át követelte a szóban forgó szavazatok újraszámlálását. Követelésükhöz a kormánykoalíció soraiból is több parlamenti képviselő csatlakozott.