Kornél
14 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Súlyos börtön a katonákat lelövő kubaiaknak

MTI
2007.09.19. 19:07

Halálbüntetés helyett súlyos börtönre ítélt egy kubai bíróság öt embert, akik még a tavasszal katonákat öltek meg, s megpróbáltak hatalmukba keríteni egy repülőgépet, hogy külföldre szökhessenek.

A bírósági döntésről egy ismert kubai ellenzéki aktivista, Elizardo Sanchez számolt be szerdán. Az elmúlt időben ez volt a második eset, amikor katonák halálával járó esetekben a tettesek megúszták a halálos ítéletet Kubában. (Tavaly decemberben egy börtönlázadás során halt meg két katona, s a négy vádlott életfogytiglani, illetve 30 éves börtönt kapott.

A most elítélt öt személy közül négyen fiatal, 19-21 éves katonák, akik április végén szöktek meg támaszpontjukról, közben megölve egyik társukat. Felkutatásukra akkor országos hajtóvadászat indult a szigetországban: ennek ellenére néhány nappal később egy civil társukkal együtt eljutottak a havannai repülőtérre, ahol megpróbáltak elrabolni egy repülőgépet. Az ekkor kitört lövöldözésben egy alezredes életét vesztette. Az öt vádlott közül ketten életfogytiglani börtönt kaptak, a többiek hosszú börtönt.