Chávez szerint javul Castro állapota

MTI

Fokozatosan javul az állapota és visszanyerte súlyát Fidel Castro kubai vezető, aki bélműtéten esett át - közölte újságírókkal csütörtökön Hugo Chávez venezuelai államfő.

Elmondta, hogy Castro állapota korábban igen súlyos volt. "Állandóan vérátömlesztést kapott, és szinte lecserélték egész vérét. Fidel csak azért él, mert ő Fidel és 110 évig élni fog"- jelentette ki Chávez.

A venezuelai elnök hozzátette: utoljára két-három héttel ezelőtt beszélt telefonon kubai barátjával. Castro ennek során bevallotta, ha nem lett volna a betegsége, nem lett volna alkalma tévét nézni, írni és elmélkedni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32