Szavazati jogot adna Irán a 15 éveseknek

MTI

Tizenöt évre szállítaná le a választójog alsó korhatárát az iráni kormány - közölte vasárnap Mahmúd Ahmadinezsád elnök. "A kormány hamarosan előterjeszt egy törvényjavaslatot, amelyben a szavazati jog korhatárának 15 évre történő csökkentését indítványozza a jelenlegi 18 év helyett. Ajándéknak szánja az ifjúságnak a tanévkezdés alkalmából" - idézte az elnököt az Irna hivatalos hírügynökség.

A teheráni parlament januárban emelte meg három évvel a választójog alsó korhatárát, amivel már akkor sem értett egyet Ahmadinezsád elnök és kormánya. Parviz Davudi alelnök fogalmazta meg alapvető ellenérvüket, miszerint a fiatalság alkotja "a forradalom fő pillérét".

A fiatalok mind a konzervatívoknak, mind a változások híveinek fontos szavazóbázist jelentenek. A következő törvényhozási választások 2008 márciusában lesznek Iránban, és már mindkét tábor készül a 2009-ben esedékes elnökválasztás előtti döntő megméretésre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31