A kvartett támogatja a palesztin állam megteremtését

MTI

A közel-keleti ügyekben közvetítő kvartett támogatásáról biztosította a George Bush amerikai elnök által javasolt, őszre tervezett nemzetközi konferenciát, amelyre az izraeli és a palesztin félen kívül meghívást kap az Arab Liga különleges bizottságának tizenkét tagállama, köztük Szíria is.

Az Egyesült Államokat, Oroszországot, az Európai Uniót és az ENSZ-t tömörítő csoport vasárnap New Yorkban tanácskozott, amelyen Tony Blair, a kvartett közel-keleti megbízottja előterjesztette első jelentését. A kvartett nem tett említést arról a közelmúltbeli izraeli döntésről, amellyel ellenséges területnek minősítették a Gázai övezetet, és a létfontosságú alapszolgáltatások biztosítására szólította fel Izraelt, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy a humanitárius támogatás és gyorssegélyek akadálytalanul eljussanak a címzettekhez. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az év végéig megtalálják a módját Abbász kormányának közvetlen pénzügyi támogatására.

A kvartett álláspontja szerint lehetőség nyílt az előrelépésre a tárgyalásos folyamatra, megnövekedett a nemzetközi közösség befolyása a térség békéjének megteremtésére. Az Egyesült Államokban ősszel tartandó nemzetközi békekonferenciának jelentős és komoly tanácskozásnak kell lennie, amely támogatást nyújt az izraeli és a palesztin félnek a palesztin állam megteremtésére irányuló lépéseikben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32