Szeréna, Roxána
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Reménytelen helyzetben az iraki menekültek

MTI
2007.09.24. 07:59

A nemzetközi közösségnek nem sikerült szembenéznie az irakiak tömeges menekülése által előidézett válsággal, lényegében Szíriára és Jordániára hagyta a menekültekről való gondoskodást, állapította meg az Amnesty International hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében.

A londoni székhelyű nemzetközi szervezet rámutatott, hogy 4,2 millió iraki kényszerült lakhelyének elhagyására, közülük 2,2 millió Irakban, kétmillió pedig külföldön, elsősorban Szíriában és Jordániában tengeti életét. A két befogadó ország a megfelelő nemzetközi támogatás hiányában nem boldogul a menekültáradattal, és most megpróbálja szigorítani a bejutást területére.

A világ nem vesz tudomást az iraki menekültek reménytelen humanitárius helyzetéről. Egyre súlyosbodó humanitárius válság és növekvő politikai instabilitás közeleg, ha a nemzetközi közösség nem teljesíti kötelezettségeit, és nem osztozik a felelősségben az iraki menekültek megvédéséért és segítéséért, jelentette ki Malcolm Smart, az AI illetékes programigazgatója.