Folytatódnak a békés tüntetések Mianmarban

MTI

Több mint ötezer buddhista szerzetes és ugyanannyi civil tüntetett hétfőn a katonai junta ellen az egykori mianmari fővárosban, Rangunban. A tiltakozók a leghíresebb szentély, a Svegadon pagodából indultak és a Nemzeti Liga a Demokráciáért (LND) nevű ellenzéki szervezet székhelyéhez meneteltek. A szervezet tisztviselői kijöttek az épületből és üdvözölték a szerzeteseket, majd csatlakoztak a tiltakozókhoz, közölték szemtanúk. Az LND vezetője az a Nobel-békedíjas Aung San Suu Kyi, akit már négy éve házi őrizetben tart a mianmari katonai junta.

A mianmari kormány egy hónappal ezelőtt megemelte az üzemanyagok árát, az intézkedéssel tüntetések sorozatát váltotta ki. A szerzetesek szolidaritásuk jeleként csatlakoztak a lakosság tüntetéseihez. A tüntetők időközben már nemcsak az áremelések, hanem általában a kormányzat szerintük rossz gazdaságpolitikája ellen is tiltakoznak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32