Szeréna, Roxána
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Pakisztánban ellenzékiek és rendőrök csaptak össze

MTI
2007.09.24. 13:37

Összecsapott a pakisztáni rendőrség a Pervez Musarraf elnök újraválasztási tervei ellen tiltakozó tömeggel hétfőn a fővárosban, Iszlámábádban. A nagy számban kivezényelt rendőrök igyekeztek megakadályozni, hogy a tüntetők a városközpontba, a legfelsőbb bíróság épületéhez vonuljanak, mire a tiltakozók egy része, zömmel a radikális iszlamista pártkoalíció, az Egyesült Akciófórum (Muttahida Madzslisz-e-Amal, MMA) hívei, kövekkel kezdték dobálni őket. A rendfenntartók csaknem harminc embert őrizetbe vettek.

A rendőrség már szombat este óta megelőző jelleggel ellenzéki vezetőket hallgatott ki, többek között a Navaz Sarif száműzött exkormányfő vezette Pakisztáni Muzulmán Liga frakció (PML-N), valamint az Egyesült Akciófórum vezetőit. Ezt az intézkedést azzal indokolta, hogy a vezetők tüntetésre szólító felhívásai veszélyeztetik a gyülekezések biztonságát. A fővárosban korábban a hatóságok megtiltották az öt főnél nagyobb csoportok gyülekezését. A hétvége óta 125 vezető és aktivista került rendőrségi őrizetbe.

Az érintett pártok ugyanakkor azt vetették Musarraf szemére, hogy az ellenzék megsemmisítésére tör. A tüntetők hétfőn "Távozzon Musarraf", és az "Árulók az amerikaiak barátai" jelszavakat skandáltak.