Rangunban ismét százezren tüntetnek a kormány ellen

MTI

A katonai rezsim ismételt fenyegetése ellenére újból mintegy százezer ember, köztük több ezer buddhista szerzetes tartott kormányellenes tiltakozó felvonulást Rangunban. Egy hete mindennap kormányellenes tüntetések zajlanak Mianmar korábbi fővárosában. Hétfőn becslések szerint szintén mintegy százezren vettek részt a tiltakozó menetben, amivel az elmúlt két évtized legnagyobb kormányellenes megmozdulásává nőtte ki magát a tüntetéssorozat.

Akárcsak az előző egy héten, kedden is a legfontosabb burmai buddhista szentélytől, a Svegadon pagodától indult a menet. A tömeg élén a zárt sorfalat alkotó, mezítlábas szerzetesek haladtak, zászlókkal a kezükben. Néhány zászlóra harcoló páva képét festették, ami az 1988-as, vérbe fojtott demokrácia-párti felkelés jelképe volt.

Kormányzati tisztségviselők teherautókra szerelt hangszórókból hatósági fellépéssel fenyegették meg a tüntetőket, ezzel egy időben katonai járművek álltak meg a Svedagon pagodánál is. Előzőleg a hivatalos sajtóban is figyelmeztetések jelentek meg. Azt nem részletezték a figyelmeztetések, hogy milyen hatósági akcióról lenne szó. A buddhista szerzeteseket azzal vádolja a rezsim, hogy nyugtalanságot szítanak tiltakozó meneteikkel.

A tüntetések sorozata több mint egy hónappal ezelőtt kezdődött, miután a kormány augusztus 19-én jelentősen megemelte az üzemanyag árát az Ázsia egyik legszegényebb országának számító Mianmarban. A megmozdulások hátterében azonban az országot 1962 óta különböző formában vezető elnyomó katonai kormánnyal szembeni elégedetlenség áll. Habár augusztus óta a tüntetések résztvevői közül 150-et vettek őrizetbe, katonai erővel eddig nem lépett fel a katonai junta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32