Bíróságokon kering Charles Zentai ügye

MTI

Az ausztrál legfelsőbb bíróság elé utalták a háborús bűnökkel vádolt, Ausztráliában élő Charles Zentai Magyarországra történő kiadatása ellen benyújtott fellebbezési kérelmét. Az ügyben eljáró perthi bíróság úgy döntött, hogy nem bírálja el a magyar kiadatási kérelmet, amíg meg nem vizsgálja az ügyet a canberrai legfelsőbb bíróság. A fellebbezés elbírálásának idejére a kiadatási eljárást felfüggesztik.

Ausztrál sajtóértesülések szerint a magyar kormány jogászai sikertelenül érveltek amellett, hogy a Zentai lakóhelye szerint illetékes perthi bíróság jogosult a kiadatás kérdésében is dönteni.

A volt katonatiszt Zentait azzal gyanúsítják, hogy 1944-ben Budapesten részt vett egy zsidó fiatalember, Balázs Péter megkínzásában és megölésében. A magyar kormány 2005 elején kérte a feltételezett háborús bűnös kiadatását az ausztrál hatóságoktól. A Fővárosi Bíróság nemzetközi elfogatóparancsa alapján 2005. július 8-án letartóztatták, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

Zentai ártatlannak vallja magát és azt állítja, hogy alakulatával a Balázs halálát megelőző napon elhagyta Budapestet. Családja tiltakozik a kiadatás ellen, szerintük az idős férfi nincs megfelelő egészségi állapotban a hazaszállításhoz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31