Törökország és Irak terrorellenes megállapodást ír alá

MTI

Törökország és Irak terrorellenes megállapodás aláírásában egyezett meg, amely előirányozza az Észak-Irakba települt kurd szakadárok elleni harcot, közölték szerdán iraki és török illetékesek.

A megállapodásról részleteket nem tettek közzé, de az NTV kereskedelmi televízió meg nem nevezett iraki és török forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a megállapodás értelmében a török erőknek iraki engedélyre lesz szükségük, ha a kurd lázadók üldözése céljából a határ iraki oldalán hajtanak végre kisebb hadműveleteket. Egy név nélkül nyilatkozó török illetékes megerősítette, hogy megállapodást írnak alá, de részleteket nem közölt. Aidin Hálid iraki belügyminiszter-helyettes közölte, hogy a biztonsági megállapodást csütörtökön írják alá.

Törökország az 1990-es évek óta rendszeresen dob át katonákat Irakba a Kurdisztáni Munkáspárt lázadóinak kiűzésére, de a behatolások száma jelentősen csökkent az arab ország ellen 2003 márciusában indított amerikai invázió óta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32