A zimbabwei elnök képmutatással vádolta Busht

MTI

Robert Mugabe zimbabwei elnök képmutatással vádolta George Bush amerikai elnököt szerdán az ENSZ-ben, amiért kioktat más államokat emberi jogokból, miközben az Egyesült Államok "koncentrációs tábort" működtet Guantánamón. "Sok nemzet ártatlan fiainak vére tapad kezéhez" - fogalmazott az afrikai politkus az ENSZ Közgyűlésében, ahol az előző évekhez hasonlóan idén is Amerikát ostorozó beszédet tartott.

"Gyilkol Irakban, gyilkol Afganisztánban, ez legyen hát a tanítómesterünk emberi jogokból?" - tette fel a kérdést a plénum előtt a 83 éves politikus, aki azóta áll a dél-afrikai ország élén, hogy az 1980-ban elnyerte függetlenségét Nagy-Britanniától. Mugabe egy nappal azután szólalt fel a 192 tagú világszervezet Közgyűlésének ülésszakán, hogy Bush elnök beszédében más államok mellett Zimbabwe kormányát is bírálta, önkényuralminak és saját népét támadónak nevezve azt.

"Színtiszta képmutatás" - mondta Bush beszédéről az egykori marxista gerilla Mugabe, úgy fejezve ki magát, hogy az amerikaiak a nemzetközi jogon kívül eső koncentrációs tábort tartanak fenn a kubai Guantánamón, ahol kínozzák a foglyokat. A zimbabwei elnök szerint Amerika átírja az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának alapelveit. (Washington tagadja, hogy kínoznák a foglyokat, jogvédő csoportok szerint azonban a börtöntáborban alkalmazott vallatási technikák kínzással érnek fel.)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32