Sokkal több embert öltek meg Burmában

A hivatalos statisztikák tizenhárom halálos áldozatról tudnak, ám Ausztrália nagykövete szerint sokkal többen vesztették életüket, amikor tegnap a mianmari katonai junta erői szétkergették a demokráciáért tüntetőket.

Az ABC rádiónak nyilatkozó Bob Davis nagykövet pontos számot nem mondott, csak annyit jegyzett meg, hogy "szemtanúk szerint jóval több, mint tíz halottat szállítottak el Rangunból a lövöldözések után". A nagykövet több tucatra becsüli a megölt tüntetők számát.

A brutális fellépés, és a szerzetesek százainak letartóztatása meghozta a kívánt eredményt: Rangun utcái elnéptelenedtek. Az ENSZ-et közben a vietnami buddhisták egyik vezetője sarkalja határozott közbelépésre. A vietnami kommunista rezsimmel harminc éve "hadilábon álló", 2007-ben Nobel-békedíjra jelölt Csi Kvang Du a nemzetközi szervezet főtitkárának, Ban Ki Munnak írt levelében azt kéri: az ENSZ működjön közre a érontás megállításában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32