Júlia, Rita
13 °C
26 °C

Merényletekért fizetik az iraki szélsőségeseket

MTI
2007.10.04. 14:45

Állítólag 3000 dollárt fizetnek az iraki felkelők minden egyes merényletért, amelyet amerikai vagy iraki katonák ellen követnek el, közölte a bagdadi amerikai parancsnokság csütörtökön. Kijelentésük forrása az al-Kaida terrorhálózat iraki szárnyának egyik pénztárosa, aki kedden Bagdad belvárosában akadt fenn egy amerikai-iraki katonai egység hálóján. A foglalkozására nézve bőrkereskedő férfi, akinek kiterjedt üzleti kapcsolatai vannak Irakon kívül Szíriában és Jordániában is, nyáron néhány hónap alatt összesen 100 millió dollárt kapott a felkelők támogatóitól terrorcselekmények pénzelésére Irakban.

A bőkezű pártfogók Olaszországból, Szíriából és Egyiptomból érkeztek, és illegálisan lépték át az iraki határt. A kereskedő ügyfélköréhez tartozott legalább negyven iraki szélsőséges, és az amerikai hadsereg gyanúja szerint havonta 50 ezer dolláros apanázst juttatott el az iraki al-Kaida ügynökeihez, miközben üzletemberként járta az országot.

A parancsnokság közleménye szerint az elfogott férfi volt a szamarrai al-Aszkari mauzóleum ellen tavaly februárban elkövetett támadás egyik finanszírozója, de robbanóanyagot és fegyvereket is szállított a szentély kupoláját leromboló terroristáknak. A letartóztatott pénztárosról további információkat, azok bizalmas jellegére hivatkozva, nem hoztak nyilvánosságra.