Jenő
-2 °C
6 °C

Betiltott párt tagjai tartóztatták le Spanyolországban

MTI
2007.10.05. 01:01

Letartóztatták csütörtök este Baszkföldön, Spanyolország északkeleti részén a Baszk Haza és Szabadság (ETA) földalatti szeparatista szervezet politikai szárnyának tartott Batasuna párt huszonkét tagját. A Segura településen - San Sebastiantól 50 kilométerre délre - végrehajtott csoportos letartóztatást Baltasar Garzón vizsgálóbíró rendelte el a spanyol közszolgálati rádió értesülése szerint.

Az El País spanyol lap internetes oldalán azt írta, a rendőrség a Batasuna éppen ülésező vezérkarán ütött rajta. A párt terrorizmussal vádolt vezetője, Arnaldo Otegi június óta börtönben ül. A spanyol legfelsőbb bíróság 2003-ban törvényen kívülinek nyilvánította a Batasunát azon az alapon, hogy a párt az akcióival a 60-as évek óta több mint 800 ember halálát okozó ETA politikai szárnyaként működik.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?