Rafael
17 °C
32 °C

Nemi erőszakkal gyanúsítanak amerikai katonákat

MTI
2007.10.19. 11:22

Rendőrségi vizsgálat indult Japánban négy amerikai tengerészgyalogos ellen, akik a gyanú szerint megerőszakoltak egy 19 éves japán lányt, jelentették be a japán hatóságok pénteken. Az ivakuni amerikai támaszpont négy katonáját azzal gyanúsítják, hogy egy autóban megerőszakoltak egy fiatal japán nőt október 14-én kora reggel Hirosimában.

A Japán délnyugati részén fekvő ivakuni támaszpont szóvivője közölte, hogy tudomásuk van az esetről, és teljes mértékben együttműködnek a hirosimai rendőrséggel a vizsgálatban. A rendőrség arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy őrizetbe veszik-e tengerészgyalogosokat. Erre az Egyesült Államok és Japán közötti kétoldalú egyezmény adna lehetőséget, amely a szigetországban állomásozó amerikai katonákkal kapcsolatos ügyeket szabályozza.

Az amerikai hadsereg Japánban jelenleg is 50 ezer katonájával van jelen. A katonák által elkövetett bűncselekmények és a támaszpontok közelében tapasztalható zaj gyakran szül elégedetlenséget és az amerikaiakkal szembeni ellenszenvet a helyi lakosság körében. Ivakuni lakosai tavaly népszavazáson utasították el a helyi tengerészgyalogos támaszpont bővítési tervét. Okinava szigetén pedig 1995-ben hatalmas felháborodást és tömeges tiltakozást váltott ki egy bűncselekmény, amelyben három amerikai katona megerőszakolt egy 12 éves japán kislányt.