Erzsébet
1 °C
4 °C

Sarkozy faképnél hagyott egy amerikai újságírót

MTI
2007.10.29. 06:41

Faképnél hagyott egy éppen őt interjúvoló amerikai újságírót Nicolas Sarkozy francia elnök, mert feldühödött a válásával kapcsolatos egyik kérdésen. Sarkozy a CBS tévétársaság nagy nézettségnek örvendő "60 perc" című műsorának nyilatkozott. A párizsi Elysée-palotában rögzített interjút arra szánták, hogy a francia elnököt bemutassák az amerikai tévénézőknek. A nyilatkozatot vasárnap este sugározta a tévécsatorna.

Sarkozy az interjú során szóváltásba keveredett a CBS újságírónőjével, és feldühödött annak a francia elnök válásával kapcsolatos kérdésén, mondván, hogy ha lenne is közölnivalója volt feleségével, Céciliával kapcsolatban, azt bizonyosan nem az interjú során közölné. A válással kapcsolatos kérdésen pedig úgy feldühödött, hogy berekesztette az interjút: leemelte zakójáról a mikrofont, elköszönt és távozott, magára hagyva a meghökkent újságírót.

A szemmel láthatóan ideges Sarkozy - az újságíró szerint - gyengeelméjűnek titulálta saját sajtótitkárát az interjú megszervezése miatt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?