17 ENSZ alkalmazott halt meg az algíri merényletnek

MTI

Tizenhétre emelkedett az algériai pokolgépes támadásban meghalt ENSZ-alkalmazottak száma - közölte pénteken a világszervezet szóvivője. Marie Okabe azt is elmondta: továbbra sem tudnak semmit többekről, akik az algíri ENSZ-épület romjai alatt rekedtek. Csütörtökön a szóvivő még azt közölte, hogy tizenegy ENSZ-alkalmazott halt meg a merényletben, és öt ember sorsa ismeretlen. Az ENSZ pénteken közölte: az áldozatok között 14 algériai, egy dán, egy Fülöp-szigeti és egy szenegáli állampolgár volt.

A mentők csütörtökön befejezték a túlélők utáni kutatást. Az algériai belügyminisztérium szerint az algériai legfelsőbb bíróság és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága előtt elkövetett keddi kettős merényletben 37-en haltak meg. A támadás elkövetését az al-Kaida észak-afrikai szervezete vállalta magára. A keddi támadás a második legsúlyosabb merénylet volt, amelynek az ENSZ volt a célpontja. 2003 augusztusában Bagdadban 22 ENSZ-dolgozó, közöttük Sergio Vieira de Mello, az ENSZ-főtitkár iraki különmegbízottja vesztette életét pokolgépes merényletben.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59